Vannak olyan idézetek, melyek csak átrepülnek gondolatainkon, vannak, melyek vissza-vissza térnek és van olyan is, ami
mélyen gyökeret ver bennünk, elgondolkodtat, egy különös rejtett mélységet érint meg bennünk.
Nem hiszek a véletlenekben.
Egy-egy gondolat, nem véletlenül talál pont ránk.
Legtöbbször örömmel átolvassuk, még talán fel is kiáltunk magunkban, hogy "De jó!", aztán hagyjuk tovább repülni...
Néha önigazolásként érkeznek, utat mutatva, vagy a tovább lépés reményét hordozzák soraikban.
Adott élethelyzetünkhöz, sorshelyzetünkhöz érkező gondolatok, főként negatív állapotunkban, vagy amikor nagy mélységek megélésre vagyunk nyitottak, túljutva az agyunkon, a megértésen, eljuthatnak a szívünkig.
Ott kinyílva adnak helyet a valódi megértésnek, megélésnek.
Fontos, hogy merjünk tovább gondolni, hogy helyet kapjunk a gondolatban, mert különben a ránk talált sorok csak védelmi bástyaként működnek, nem lehetőséget adva a feldolgozásra, megértésre...
Az életünk folyton változó pillanatok sorozata, amelyek olyanok, mint a gondolataink: hol pozitívak, hol negatívak. S bár az emberi természet része, hogy szeretünk elidőzni ezeknél, mint oly sok ösztönös késztetés, ez is értelmetlen. Nem érdemes hagyni, hogy egyetlen gondolat is megszállva tartsa az elménket, mert a gondolatok jönnek-mennek, akár a vendégek vagy az érdekbarátok. Alig érkeznek meg, máris elhagyhatnak, és akármilyen hosszú időbe telik megjönniük, végül úgyis elillannak. A pillanataink értékesek, akár hosszúra nyúlnak, akár elmúlnak egy szemvillanás alatt, hisz oly sok mindent tehetnek: megváltoztathatják a gondolkodásunkat, megmenthetik az életünket - és még az igaz szerelemmel is megajándékozhatnak.
~Levelek magamnak~
2017. július 8., szombat
2017. május 18., csütörtök
Szomorúság....
2016. május 19., csütörtök
Boldogság,múlt,álom
A boldogsághoz csak egypár mondatot kell meggyőződéssel kimondani - de e mögött a pár mondat mögött rengeteg, kőkemény, átdolgozott óra van. Sok-sok fájdalommal, akár sírással.A kiejtett szó és a leírt szó között bámulatos szakadék tátong. A mondatot ki lehet forgatni úgy, hogy pontosan az ellenkezőjét jelentse az eredeti értelmének.De sokszor hallottam már azt a mondatot, hogy a jelenben kell élni, és felesleges a múlttal foglalkozni! Amikor valaki azt mondja, hogy értelmetlen a múlttal foglalkozni, hiszen azt már nem lehet megváltoztatni, nagy precizitással fejezi ki, hogy azt gondolja: az segítene rajta, ha a múltat megváltoztathatná. Azt hiszi, a múlttal kapcsolatos egyetlen lehetősége az volna, ha azt meg nem történtté tehetné vagy átírhatná, és mivel ez lehetetlen, nincs dolga ezzel. A sejtjeink azonban őrzik a múltunkat, így az hatást gyakorol a jelenünkre. Ezért éppen annyira érdemes a múlttal foglalkozni, azt földolgozni, elrendezni, amennyire a jelen szempontjából szükségünk van rá. A múltat pontosan azért kell helyére tenni, hogy a jelenben élhessünk.Amikor az ember mindenfélét képzel és tervez, álmodik és remél - ez a várakozás jó része. Milyen lesz? (...) Hogyan lesz? Néha megálmodjuk! (...) Ezért nehéz az álmok üzenetét megfejteni, mert nem csak a múltunk és a jelenünk, de gyakran a jövőnk is üzen. Néha bizony belenézünk életfilmünk következő, még nem megélt jelenetébe... Várakozni egy ideig jó. De amikor várunk, várunk, és hiába - az már nem. Ha például a fenti mondatot így írom: "Várunk, várunk, várunk, várunk, várunk... várunk és várunk és várunk és várunk..." eluntad volna. Szemed már a harmadik "várunk"-at is türelmetlenül átugorja; mintha egy hibás hanglemez forogna, ugyanazt az ismétlődő hangot hallanád, és ha nem történik valami, vagyis ha megáll az életed, s nem bomlik ki előtted, amit a jövőd rejt... az már nyugtalanító, sőt kifejezetten kellemetlen. Ha meghal az idő, meghal a hit és a reménység is, s megjelenik az embernek az a sötét és halálszagú ősélménye, hogy amit vár, soha nem jön el! Soha. Az ígéret nem teljesedik be.
2016. április 14., csütörtök
Jó így..
Jó így, csak lenni, és nézni a fákat,
Érezni a kort mely mindent áthat,
Titkaim tudói csak ti vagytok velem,
Lángoló vágyam, egy erdőnek teher,
Eltűnik a gond, mint szivarfüst kékje,
Karikája útban az égre,
2016. március 3., csütörtök
Barátság
Érintsd meg a lelkem még egyszer,
Érintsd meg, és aztán engedj el!
Én is őrzöm arcomat, sajátodat te is félted.
De barátságunk csillagidőt ígér.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)